Arcplasztika
Bőrünk a kor előrehaladtával
öregedési folyamaton megy keresztül, melynek során
csökken a kollagén és rugalmas rostok száma a
bőr vízmegtartó képessége, így egyénileg változó
sebességgel, de csökken feszessége, egyre petyhüdtebbé
válik, lógni kezd, mind kifejezettebb redők és
ráncok keletkeznek. Az arc öregedéséhez a bőr
alatti mélyebb rétegek, a mimikai izomzat és kötőszövetes
lemezeinek, valamint az arc zsírpárnáinak a gravitáció
több évtizedes hatására bekövetkező megereszkedése
is hozzájárul.
A klasszikus arcplasztika helyett
kisebb csak a fül előtt ejtett metszésből kevésbé
kiterjesztett, főleg az áll vonalában és a nyak
felső részén ható ún. mini arcplasztikákat is
végzünk, az igényeknek megfelelően, szintén jó
eredménnyel, kisebb műtéti megterheléssel, kevesebb
szövődmény lehetőséggel és nem utolsósorban rövidebb
gyógyulási idővel. Bizonyos arcterületeken, főleg
a homlokon egészen rövid metszésekből endoszkóp
segítségével érhető el jó eredmény. Ugyanakkor
léteznek a mély szövetrétegek együttes emelését
célzó gyakran igen látványos eredményt adó ún.
subperiostealis arcemelések, sajnos magasabb szövődményrátával
és sokszor elhúzódó gyógyulási idővel. Mini arcplasztikákat
gyakran már 40 éves kor környékén végzünk, a klasszikus
műtétek inkább 50-70 éves kor között történnek.
Felső korhatár nincs, de fontos a jó általános
egészségi állapot. Bizonyos betegségek különösen
a nem megfelelően beállított magas vérnyomás vagy
cukorbetegség a műtét sikerét kockáztatják, és
könnyen szövődményekhez vezetnek. Veszélyes lehet
a dohányzás, az elszívott napi mennyiségtől függően
a műtét csak úgy végezhető, ha a megelőző hetekben,
hónapokban a páciens tartózkodik a rágyújtástól.
A műtét általában altatásban történik, de van
lehetőség helyi érzéstelenítésre is.
A műtét előtt laborvizsgálatok
szükségesek, /vér, vizelet/ esetleg EKG is. Helyi
érzéstelenítésben végzett műtét ambulanter történhet,
azaz néhány órás pihenés után haza lehet menni.
Altatás után egy-két napot a klinikán kell tölteni.
A műtét után a seb területéről vékony draint /
műanyagcsövet vezetünk ki a termelődő sebváladék
elvezetésére, ezt 24-48 órán belül eltávolítjuk.
A beavatkozás után egy hétig nyomókötés kerül
a fejre, bukósisakszerűen csak az arc marad szabadon.
Az első napokban az arcon duzzanat, a szemek mellett
kisebb elszíneződések, bevérzések jelentkezhetnek.
Az első hetekben a műtéti terület tömöttebb keményebb
tapintata kisebb egyenetlenségek előfordulhatnak.
A 7-8 naptól már nem szükséges kötés, és a hajat
is meg lehet mosni, de az utolsó varratok eltávolítása
általában csak a 10- 14.-napon történik. Ezen
idő alatt tehát kb. 2 hétig otthoni pihenés javasolt,
2-3 alkalommal kontroll vizsgálatra, kötözésre
kell bejönni. A műtét után 2-3 napig célszerű
magas párnán felpolcolva aludni, és főleg könnyen
rágható ételeket fogyasztani. Az első héten tilos
minden vérnyomás fokozódását okozó tevékenység,
hajolgatás, nehéz tárgyak emelése, minden sport
vagy kimerítő fizikai munka. Tilos továbbá minden
olyan hatás mely az arc bővérűségét, kipirulását
okozhatja: napozás, szolárium, bármely erős meleghatás,
forró, erősen fűszerezett ételek, alkohol fogyasztása.
Hajfestés, sminkelés a harmadik hét után, napozás,
szolárium 6-8 hét után lehetséges.
Arcplasztikánál súlyosabb szövődmények
ritkán lépnek fel, a kevésbé súlyos problémák
megfelelő utókezeléssel, beavatkozással általában
leküzdhetők, a műtét végső eredményét nem vagy
alig befolyásolják. Ilyenek lehetnek: utóvérzés,
4-5 %. A bőr átmeneti érzészavarai, ritkák és
néhány hónap alatt megszűnnek. Bőrelhalás 1%-nál
ritkább a fül mögötti bőrterületen fordulhat elő.
Gyulladás arcplasztikánál ritka a terület jó vérellátása
miatt. Hosszabb ideig fennálló duzzanat, ödéma
ritka. Tömött vastag hegképződés vagy hajhullás,
hajritkulás a metszés vonalában kis utókorrekcióval
megoldható. Nagyon ritka 0.1% az arcideg ágainak
sérülése melynek kellemetlen következménye az
arcizmok működésében bekövetkező aszimmetria lehet.
|